Musztafa koponyája

Az alábbi szöveg törzsét még tavaly állítottam össze a diplomadolgozatomhoz. Sosem hittem volna, hogy egy 17. századi figura befolyással lehet „a civilizált és fejlett nyugaton” a török bevándorlással kapcsolatos problémákra – amiből van bőven, hiába is próbálják szépíteni – és magának Bécs városának a kultúrpolitikájára.

Kara Musztafa pasáról van szó. A 17. századi Török-Oszmán Birodalom legendás nagyvezíre, harcolt a Mediterrán-tenger vidékén, Kelet- és Közép-Európában egyaránt. Bécs második ostromában elszenvedett veresége véget vetett a karrierjének, majd néhány hónappal később az életének is.

Bécs második török ostromát illetőleg nem akarok senkit sem traktálni terjedelmes leírásokkal. A Rubicon.hu-n amúgy is van egy káprázatos összefoglalás róla. 🙂

A story lényege itt és most, hogy a két hónapos ostrom után végre-valahára megjelenik Bécsnél a felmentő sereg, és megfutamítja Kara Musztafa seregét. A pasa csak áll és nézi a sereg futását, míg az egyik bizalmasa könyörgőre nem fogja a dolgot, és rábeszéli Musztafát, hogy indujon már ő is, mentse az életét.

Musztafa elindul, Győrnél beéri a sereget, amit végül sikerül rendbe szednie, és szilárdan eltökéli, hogy tovább harcol. Nem kell messzire mennie a konfliktusért, nyomában a császári hadsereg. A hadműveletek – magyar hadszíntéren – egészen november közepéig tartanak, a győzelem legtöbbször a császáriakhoz pártol. November végén Kara Musztafa visszatér Belgrádba.

A szultán december 25-én délelőtt küld két hóhért a selyemzsinórral, hogy Musztafát méltón megbüntessék az vesztes hadjáratért. A pasa éppen a déli imájához készülődik, a halálos ítéletbe hamar belenyugszik, és engedélyt kér még a déli ima elmondására. Az ima befejeztével csak annyit mond: „Rendesen csináljátok.”

A halott arcáról a szultánnak szánt bizonyítékként lenyúzzák a bőrt, a testet a nagyvezír által alapított dzsámiban temetik el.

Mintegy öt évvel később, 1688 szeptemberében a szövetséges császári sereg a Balkánon jár, Belgrádot ostromolják. A sereget kísérő két jezsuita páter kíváncsiságból körbejárja a várost, és felfedezik a dzsámit – az ajtó nyitva áll, és furcsa zajok szűrődnek ki. A páterek úgy hiszik, hogy szellemek zajonganak, és belépnek, hogy kiderítsék Hét császári katonába botlanak, akik éppen a kriptát dúlogatják. A páterek kérdésére elpanaszolják, hogy semmi sem jutott nekik a hadizsákmányból, hideg van, fáznak és úgy hiszik, hogy a halottat ruhástul temették el. A jezsuiták elképednek a sírgyalázáson is meg az érvelésen is, de azért magukkal viszik a koponyát Bécsbe, hogy ajándékba adják Kollonich Lipótnak.

Ezt a történetet – ami forgatókönyvként véleményem szerint sikert aratna pl. egy filmjelenetként – egy Kollonich Lipót saját kező aláírásával hitelesített oklevél őrzi a Bécsi Városi és Tartományi Levéltárban (Wiener Stadt und Landesarchiv, jelzet: 1.1.6. Hauptarchiv 7607.). Az oklevelet – aminek a kisilabizálásában anno két szakember is segítségemre volt, olyan jól tudtam olvasni a szép századvégi barokkírást – szövegkritikai szempontból már a 19. században is vizsgálták, akkor arra a következtetésre jutottak, hogy mindez kacsa, mert az általános vélekedés szerint Kara Musztafát Drinápolyban végezték ki és temették el. Kara Musztafáról hiteles portré nem maradt fenn, csak a 17. századi ismeretlen festő nem hitelesnek tekintett képmása, ami most a Bécsi Múzeum (Wienmuseum) állandó kiállítási darabja.

Kollonich Lipót nagyjából az 1650-es évek második felétől egészen a 18. század elejéig a bécsi és magyarországi politikai élet meghatározó személyisége, ebben az időben éppen Győr püspöke volt. Pap és katona. Bécs 1683. évi ostromában a frontvonalban harcolt, kórházakat szervezett, gondoskodott a város élelmiszerellátásáról, a várvédelem irányítójával, Rüdiger von Starhemberggel gyakran tanácskozott a védelem helyzetéről és lehetőségeiről. Amikor Kara Musztafa erről tudomást szerzett, állítólag megesküdött, ha beveszi Bécset, akkor Kollonichot saját kezűleg fogja lefejezni.

A püspök a fenti oklevél értelmében a koponyát 1696 szeptemberében a bécsi fegyvertárnak adományozta. A fegyvertár avagy Bürgerliches Zeughaus, helyileg mai a tűzoltóság épületében volt az Am Hof téren az első kerületben. A fegyvertár gyűjteménye a 19. század végén a legjobb tudomásom szerint nem a mai Hadtörténeti Múzeumba (Arsenal) került, hanem a bécsi várostörténeti múzeumba (a mai Wienmuseum), ahol is az örökség a múzeumi állomány legértékesebb darabjait képezi.

Bécs városa hosszú ideig egy díszes üvegvitrinben őrizte a koponyát az állítólagosan hozzá tartozó selyemzsinórral együtt. 1883-ban a város ünnepségsorozatot rendezett a töröktől való megszabadítás 200. évfordulójára, minek alkalmából nagyszabású történeti kiállítást rendeztek az újonnan felépített Tanácsházán (Rathaus). A koponya még ezen a kiállításon a legfőbb látványosságnak számított, aztán eltűnt a raktárak mélyén. Még egyszer és utoljára 1976-ban került nyilvánosság elé a Schleißheim kastélyban megrendezett Miksa-Emanuel-kiállításon. A töröktől való megszabadítás 300. évfordulóján, az 1983-ban megnyitott gigantikus kiállításon nem mutatták be – Bécs első-másodgenerációs török lakosai már korábban is maguknak követelték a koponyát, Bécs városvezetősége kínos helyzetbe került, és nem akart senkit sem provokálni. A későbbi években a vezetőség még több hasonló esettel szembesült.

A koponya eredetiségére vonatkozólag több vizsgálatot is végeztek. Míg a 19. század tudósai elutasították annak a lehetőségét, hogy a cranium valóban Kara Musztafáé volt, 1977-ben az orientalista Richard F. Kreutel összehasonlító historiográfiai adatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy eredeti darabról van szó (tanulmány adatai: Richard F. Kreutel, Der Schädel des Kara Mustafa Pascha. In: Jahrbuch des Vereines für Geschichte der Stadt Wien 32/33 (1976/1977) 63-77.). A várostörténeti múzeum a 2000-es évek elején több szakemberrel is megvizsgáltatta a koponyát: először a bécsi Természettörténeti Múzeum (Naturhistorisches Museum), majd a bécsi Műegyetem (Technische Universität) fizikai antropológusai vetették vizsgálat alá. Mindkét szakértői csoport egymástól függetlenül kijelentette, hogy késnyomokat találtak a koponya felületén, ami arra utal, hogy a halott arcbőrét csakugyan lenyúzták – újabb érv a valódiság mellett.

2006-ban egy közelebbről ismeretlen időpontban a koponyát eltávolították a múzeum raktárából, és eltemették egy jelöletlen, titkos helyen a központi temető (Zentralfriedhof) iszlám részlegében. A hivatalos verzió szerint kegyeleti okokból. Azonban Kara Musztafa földi maradványairól Bécs törökjei feltehetőleg azóta sem mondtak le, továbbá ismert, hogy a nagyvezír a szélsőséges iszlám ideológiák hozsannázott történeti figurája. A városvezetőség nyilván meg akart szabadulni a követelőzőktől, és el akarta kerülni, hogy a sír a radikális iszlamisták vagy éppen az iszlámellenes csoportok gyülekezőhelyévé váljon.

A bejegyzés számon ponton “Hans Haider, Geheimnisse um Mustafas Schädel. [In: Wiener Zeitung Nr. 160 (19. August 2010) 3.]” c. írásán alapul, ami szerencsére a neten is fellelhető.

A koponyára vonatkozó további dokumentumok titkosak, a városvezetőség is hallgat.

Reklámok

Musztafa koponyája” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Bécsben először, és egyelőre utoljára 2010-ben jártam, de meglepődtem azon, hogy akárhová megyek, mindig találkozok törökökkel:) Lehet, hogy ha legközelebb arra járok, inkább törökül kéne tanulnom a német helyett:))

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s