Részlet a bécsi városi tanács jegyzőkönyvéből. Olvasópróba: német nyomtatott fraktur a 19. század második feléből

Mi köze van a bécsi városháza előtt álló nyolc márványszobornak I. Miksa német-római császár imakönyvéhez? A német fraktur betűtípus!

A „német betűt” I. Miksa imakönyvében használták először a 16. század elején, ami német nyelvterületen aztán széles körben elterjedt, több változata is kialakult, a könyvnyomtatásban nagyjából a 20. század közepéig használták. A frakturral manapság nem meglepő módon legtöbbször a nemzetszocializmus történetével összefüggésben lehet találkozni – a nácik azonban soha nem agitáltak a betűtípus, mint a „valódi német nemzeti betű” mellett, sőt: 1941 januárjában Hitler parancsára közhírré tették, hogy a nyomdászatban leginkább használatos frakturtípus, a Schwachaner valójában „zsidó” találmány, ezért ezentúl az antiqua, a ma használt betűtípus használatát ajánlják mindenki figyelmébe.

 

Talán ennek a fura ellentmondásnak vagy inkább a tudatlanságnak köszönhető, hogy a tradicionális német nyomdászati betűtípushoz nem tapadt hozzá a náci jelző, így aztán azt ma is látni az utcatáblákon, cégtáblákon és a második világháború után kiadott szépirodalmi könyvek sokaságában.

A frakturt olvasni az elején nem egy egyszerű dolog, olyan, mint a sokkhatás a szemeknek. Sűrű, tömött sorok, szögletes, töredezett betűtestek, egymáshoz igen hasonló betűalakok, sok-sok kacskaringó, összességében nagyon dagályosnak és díszesnek hat.

Ismerkedésem a frakturral a bécsi városi tanács jegyzőkönyveinek böngészgetése közben történt, amikor nyolc darab márványszobor keletkezésének a történetét próbáltam kideríteni. A szobrok a városháza előtti téren állnak – ha nincs banzáj a placcon és nem takarja őket semmi, akkor turistalátványosságnak számítanak, a bécsiek jellemző módon mit sem tudnak róluk. A szobrok az osztrák középkor rajongott uralkodóit, a törökök elleni háborúk hőseit, továbbá híres és befolyásos értelmiségieket ábrázolnak, akik közvetlen vagy közvetett módon a magyar történelemre is hatással voltak: Jasomirgott Henrik és Dicsőséges Lipót a Babenbergek dinasztiájából; Habsburg Rudolf, az Alapító; Niklas Salm, aki 1529-ben elűzte a törököket Bécs alól; Rüdiger von Starhemberg, a bécsi városvédelem irányítója 1683-ban és társa a harcban, a korabeli magyar nemesség körében közutálatnak örvendő Kollonich Lipót püspök; a barokk építészet nagymestere, Fischer von Erlach és Joseph von Sonnenfels, Mária Teréziának és II. Józsefnek egyaránt szolgáló reformer értelmiségi.

Amikor felfedeztem magamnak a szobrokat – és röviddel rá a frakturt –, akkor elsősorban Kollonich Lipótban utaztam, és rettenetesen érdekelt, hogy mivel indokolták a megrendelők a szoborcsoport felállítását. Miért éppen őket, miért éppen oda.

A történet röviden:

Az 1850-es évek közepén Bécsben a Karlsplatzot még egy Wienfluß nevű folyócska szelte ketté. A folyócska olyan volt, mint egy tipikus hegyi patak, szeszélyes, szabályozatlan, kiszámíthatatlan viselkedésével és koszos hordalékával rengeteg bosszúságot okozott a környékén élő polgároknak, a városvezetésnek és a birodalom uralkodóinak egyaránt. A középkorban egy fahíd ívelte át, aminek a helyére később egy kőhidat építettek. A kőhidat sokáig bírta, de egyszer csak elmosta az ár, a városvezetés pedig úgy döntött, hogy időt és költséget nem kímélve a kor egyik legkiválóbb építészét bízzák meg az új híd szerkesztésével: Ludwig Förster.

Az építkezés húzódott-halasztódott, végül 1854-re befejeződött. Az ünnepélyes felavatás 1854. április 24-én történt, amikor Wittelsbach Erzsébet, Ferenc József menyasszonya – közismert nevén Sissi – útjában a belváros felé ünnepélyesen átkocsizott rajta – és a hidat a leendő uralkodónő után nevezték el: Erzsébet-híd, Elisabethbrücke.

___

 ___

A főként bécsi nagypolgári körök által működtetett Képzőművészeteket Pártoló Egylet már az 1850-es években előállt az ötlettel, hogy a kopárnak ható reneszánsz hidat szobrokkal díszítsék. A rá következő évtized elején ismét felvetették a javaslatot – a szoborok előállításához megnyerték a városi tanács valamint a Ferenc József városfejlesztési hivatalának az erkölcsi és anyagi támogatását is. Bár a nevezett hivatalok bizonyos vezető beosztásban levő tagjai, a szoborcsoport mindenkori protagonistái a művészetpártoló egylet sorai között is szerepeltek, a projekt elsősorban anyagi okok miatt csak 1867-re valósult meg. Az ünnepélyes leleplezésre november, 19-én Erzsébet névnapján került sor (természetesen Erzsébet jelenléte nélkül).

Az alábbi szemelvény a bécsi városi tanács jegyzőkönyveiből való; a városi tanácsnokok 1862. február 14-én a 9. napirendi pontban hosszasan tárgyalták a szoborprojektet. A felszólalásban elhangzott az ábrázolandó történeti személyiségek neve és ennek indoklása. A plenáris ülés résztvevői élénk figyelemmel kísérték a felszólalást, vitatkoztak a választott nevekről, és érdeklődtek a művészetpártoló egylet iránt. A projektnek már ekkor akadtak szkeptikusai, de a gyűlés végül megszavazta a város részvételét.

Apropos: a városi tanács ekkor még a régi városházában ülésezett, a Wipplingerstraße 8 alatt.

A protokoll lelőhelye: Wiener Stadt- und Landesarchiv [Bécsi Városi és Tartományi Levéltár], jelzete: 1.6.1. B6. Sitzungsprotokolle: öffentliche Sitzungen [A nyilvános ülés jegyzőkönyvei] 1862. február 14. 9. napirendi pont

___

 ____

9. Gem.- Rath Bauernschmid referirt bezüglich der Aufstellung der Statuen auf der Elisabethbrücke: Der Verein zur Beförderung der bildenden Künste hat uns das freundliche und sehr annehmbare Anerbieten gemacht, diese Statuen auf seine eigenen Kosten herstellen zu wollen, so daß die Kommune blos die Inschriften zu besorgen, die Aufstellung zu übernehmen und die Piedestale, die ohnehin nicht mit großen Kosten verbunden sind, herstellen zu lassen hat. Diese Zuschrift wurde der Bausektion zur Begutachtung zugemittelt, welche letztere eine Spezialkommission, bestehend aus den Herren Dr. Leop[old] Neumann, Dr. Glick und mir, ernannt hat. Die durch die Krankheit des Herrn Dr. Glick verzögerten Arbeiten dieser Spezialkommission wurden vor Kurzem vollendet und der Bausektion vorgelegt. Ihre Bausektion hat die sämmtlichen Vorschläge der Spezialkommission vollständig gebilligt und ich erlaube mir daher diese Vorschläge der Plenarversammlung zur Genehmigung vorzulegen.

  1. Sollen diese Statuen nach dem ursprünglichen Plane auf der Elisabethbrücke ausgeführt werden.

  2. Es sollen diese Statuen nicht aus allegorischen Figuren bestehen, sondern historisch berühmte Männer darstellen, welche zur Geschichte Wien’s in nächster Beziehung stehen. Der Verein der bildenden Künste hat uns acht Namen vorgeschlagen, vowon wir fünf angemessen gefunden haben, gegen die drei anderen haben wir uns erlaubt, aus verschiedenen Gründen Einwendungen zu machen, die ich Ihnen später auseinander zu setzen die Ehre haben werde. Die Spezialkommission und die Bausektion haben beide einstimmig beschlossen, Ihnen folgende Namen definitiv zur Aufstellung zu empfehlen, welche insgesamt mit der Geschichte der Hauptstadt innig verflochten erscheinen und gleichsam als die Repräsentanten von mehr als sechs Jahrhunderten der Wiener Geschichte angesehen werden können.

Auch wurde hierbei auf alle Stände möglichst Rücksicht genommen, diese Namen sind:

  1. Heinrich Jasomirgott aus dem Hause Babenberg. Er ist der eigentliche Gründer von Wien, er hat aus dem Schutt der römischen Vindobona diese alte Donaustadt wieder neu in’s Leben gerufen. Er hat die Stefanskirche mit den beiden Heidenthürmen erbaut, die Abtei zu den Schotten gestiftet und sohin die ersten Anfänge zur jetztigen Größe unserer Metropole gelegt.

  2. Leopold VII. oder der Glorreiche, ebenfalls aus dem Hause Babenberg, unstreitig der glänzendste Regent dieses kraftvollen Fürstengeschtes. Leopold VII. war zugleich der Schöpfer der munizipalen Freiheiten Wiens. Durch seine der Stadt ertheilten Handfesten, namentlich durch das Stapelrecht, entwickelte sich Wien bald zu einem der ersten Handelsplätze von Deutschland und noch nach Jahrhunderten erinnerte man sich seiner Regierung als der glücklichsten Periode in Oesterreich. Unter ihm wurde auch der Wiener Stadtrath mit „24 Mannen” eingeführt.

  3. Rudolf IV., aus dem Hause Habsburg, genannt der Stifter. Es wäre überflüssig die großen Verdienste dieses ausgezeichneten Regenten hier näher zu beleuchten. Als Stifter der Wiener Hochschule, als Fortsetzer des Dombaues, als Gründer des von ihm reichdotirten Kollegiatstiftes zu St. Stefan, als Urheber vieler zweckmäßiger Einrichtungen zum wissenschaftlichen und bürgerlichen Aufschwunge der Stadt, hat er sich während seiner kurzen Regierung bleibenden Anspruch auf die Anerkennung der Nachwelt erworben.

  4. Graf Niklas Salm, der unerschrockene Vertheidiger Wiens gegen die Türken im Jahre 1529. Nur an seinem unbeugsamen Muth ist die Kraft Solimans des Großen gebrochen.

  5. Graf Rüdiger Starhemberg, der Held der zweiten türkischen Belagerung im Jahre 1683. Die Nennung seines Namens genügt, um seiner Statue einen Platz auf unserer Brücke zu sichern.

_____

A fordítás (modoros lett … sorry):

9. Bauernschmid városi tanácsnok felszólalása az Elisabethbrückére felállítandó szobrokra vonatkozólag:

A Képzőművészeteket Pártoló Egylet azt a kedves és nagyon elfogadható ajánlatot tette, hogy a szobrokat a saját költségén előállíttatja, tehát a kommunának csak a feliratokról kell gondoskodnia, a felállítást vállalnia és az amúgysem nagy költségekkel járó talapzatokat elkészíttetnie. Az iratot az építészeti szekciónak továbbították, mely egy különbizottságot nevezett ki, Dr. Leopold Neumann, Dr. Glick és az én részvételemmel. E különbizottság Dr. Glick betegsége miatt elhúzódó munkálatai röviddel ezelőtt fejeződtek be, amit bemutattunk az építészeti szekciónak. Az Önök építészeti szekciója teljes egészében jóváhagyta a különbizottság javaslatait, miket ezért bátorkodok a plenáris ülésnek elfogadásra előterjeszteni.

  1. A szobrok az eredeti terveknek megfelelően az Elisabethbrückére kerüljenek.

  2. A szobrok ne allgegórikus figurákat ábrázoljanak, hanem híres történelmi férfiakat, akik Bécs történelmével a legközelebbi kapcsolatban állnak. A Képzőművészeti Egylet nyolc nevet javasolt, melyekből ötöt megfelelőnek találtunk, a többi háromnak bátorkodtunk különféle okokból ellentmondani, amiről később lesz tisztem Önöket tájékoztatni. A különbizottság és az építészeti szekció egyhangúlag úgy döntött, hogy a következő neveket érdemileg felállításra javasolják, melyek nyilvánvalólag a főváros történelmével egészében véve bensőségesen összefonódtak, és egyúttal Bécs elmúlt több mint hatszáz éves történelmének képviselőit tekinthetjük bennük.

Mindamellett lehetőség szerint minden álláspontot figyelembe vettünk; a nevek a következők:

  1. Heinrich Jasomirgott a Babenbergek dinasztiájából. Voltaképpen ő Bécs alapítója, a római Vindobona omladékából ő hívta új életre a régi dunai várost. Ő építette az István-templomot mindkét tornyával, ő alapította a schotteni apátságot [Schottenkirche], és egyúttal ő alapozta meg metropoliszunk mostani nagyságát.

  2. VII. Lipót, a Dicsőséges, ugyancsak a Babenbergek dinasztiájából, vitathatatlanul a legragyogóbb uralkodója ezen erős uralkodónemzetnek. VII. Lipót teremtette meg Bécs municipális szabadságait. Általa jutott a város azokhoz jogokhoz, nevezetesen a vásártartás jogához, minek révén Bécs Németország egyik legelső kereskedővárosává fejlődött, és még évszázadokkal később is úgy emlékeztek [Lipót] uralmára, mint Ausztria történetének legboldogabb időszakára. Alatta jött létre a bécsi városi tanács, a huszonnégyek tanácsa.

  3. IV. Rudolf a Habsburg-házból, akit Alapítónak neveznek. Ennek a kiváló uralkodónak itt felesleges lenne közelebbről megvilágítani az érdemeit. A bécsi főiskola alapítójaként, a dóm építésének továbbvivőjeként, az általa gazdagon elllátott Szent István-káptalan alapítójaként, a város tudományos és polgári fellendülése céljából létrehozott számos intézmény alapítójaként rövid uralkodása során is maradandó igényt szerzett az utókor általi elismerésre.

  4. Niklas Salm gróf, Bécs rettenthetetlen védelmezője a törökök ellen az 1529. évben. Csak az ő törhetetlen bátorsága törhette meg Nagy Szulejmán erejét.

  5. Rüdiger Starhemberg gróf, a második török ostrom hőse az 1683. évben. A nevének a puszta említése elég ahhoz, hogy szobrának helyet biztosítsunk a hídon.

 ______

A szeszélyes Wienflußt a Karlsplatzon ma hiába keressük, a föld alá zárták, metróvonalakat, járdákat és utakat emeltek fölé. A híd is eltűnt. Az 1960-as években a 4-es metró építésekor még az alapköveit is eltávolították. A szobrok a folyószabályozási munkálatok kezdetén, a 19. század végén az újonnan épített városi vasút viaduktjára, majd az új városháza árkádos udvarába vándoroltak. A mai helyüket 1902-ben foglalták el.

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s