Ahol a magyar disznók fürödtek

Alsó-Ausztria, Waldviertel, Weitra. Ez a városka az állítólagos polgári és gazdasági alulfejlettsége következtében a középkorászok nagy örömére megtartotta a középkori jellegét … szerkezetében, építészetében mindenképpen. Az helyiek mentalitását nem ismerem, de meggyőződésesen vallják, hogy a Waldviertel (Erdőnegyed) a „szuboptimális” közlekedési infrastrúktúra miatt ma is Ausztria egyik „legelmaradottabb”, „legszegényebb” területe. Ami nagyjából annyit jelent, hogy nincs hatsávos autópálya, harmincemeletes irodaházak, sok-sok öltönyös ember, és nincs annyi lehetőség a pénzszórásra sem, mint Grazban, Salzburgban vagy éppen Bécsben. A Waldviertel Mária Terézia korától az első világháborúig az osztrák textilipar egyik központja volt, aminek a története összefüggéseit tekintve elég jól kutatott (ami az 1970-80-as évek termése), rendezett levéltárak és hozzáértő és motivált kutatók híján egyébként meg nem, minek okán a nagy összefüggésekről szóló tanulmányok kb. 50%-a tömény blablabla.

A környék legnagyobb textilgyára Weitrában települt meg, ami jó példája a klasszikus Ferenc József-korabeli egygenerációs, mégis sikeres és hagyományt teremtő vállalatnak: a Hackl & Söhne. A jelentős épületkomplexumból már csak két épület maradt fenn: a lakóházként és raktárépületként használt (kb. 500 éves, eredetileg malomként funkcionáló) uradalmi ház és a szorosan mellette álló gyárépület, ami ma egy textilmúzeumnak ad otthont.

A városka egyik közlekedési csomópontjában van egy kis mocsár, ami olyan, mint egy tisztességes mocsár: iszapos víz, nádas, körülötte fák, egy nagyobb mocsár maradványa, amit 1966-ban lecsapoltak.

Weitra

Ehhez a helyhez kapcsolódik a disznópásztor legendája (ami fellengzősen hangzik, de így hívják): a régi Weitrában a helyi „disznóbárók” szervezésében disznó- és szarvasmarhavásárok is működtek, ahova mindenkor nagy számban érkeztek résztvevők a magyar Bakony kondáiból. A hosszú út után a magyar disznók ennél a mocsárnál álltak meg, fürödtek, ittak, aztán indultak a vágóhídra.

A Sokszor Ismétlődő Esemény ki tudja, mi okból, talán csak azért, mert sokszor ismétlődött, oly emblematikussá vált a város történetében, hogy a weitrai polgárok megbízásában Carl Hermann szobárszművész 1979-ben felállította az egykori dagonya szélén a Disznópásztor-szoboregyüttest. Az ábrázolt kondás-, kutya- és disznófigurákon nincs hangsúlyozva a magyar származás, további ikonográfiai elemzésekre nem adom a fejem. Süket duma mode-off. Enjoy the scenery. 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Reklámok

Ahol a magyar disznók fürödtek” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Visszajelzés: Louise | V.S. Collection

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s