A vérszívó természete (1)

Virginie Despentes: Baise-moi (Éditions Grasset et Fasquelle, Paris 1999) 8-10.

Fordítás illégale: Moi. Bár nagyon tetszik Pacskovszky Zsolt munkája is. Nem, néhol nem találtam jobbat az övénél. És még nem járt le a jogvédelem, lehet menni árulkodni.

——–

– És senki se hívott? – rikácsolja.

Elkeseredetten próbálja bebeszélni magának, hogy a fiú, aki múlt héten rámászott, jelentkezni fog. De a fiúnak nem volt ostoba feje, ezért kicsi a valószínűsége, hogy ezt meg is teszi.

Séverine minden nap felteszi ugyanezt a kérdést. És minden nap dühöngve ontja magából a panaszt:

– Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen. Szuperül elbeszélgettünk, nem értem, miért nem hív. Undorító, hogy csak arra kellettem.

Még hogy csak arra kellett. Azt hinni, olyan rafinált a pinája, hogy a farok nem is elég jó neki.

Vehemensen mondja a marhaságait a szexről, nyilvánvaló ellentmondásokkal teli bonyolult szónoklatot tart. Például most vehemensen azt ismételgeti, hogy „ő nem olyan lány”. Séverine számára az „olyan lány” korrekten magába foglalja mindazt, ami az emberi fajban a legrosszabb. Ennél a pontnál megérdemelné, hogy magához térítsék: egy hülye picsa, még a legcsekélyebb megnyilvánulásában is mérhetetlenül beképzelt, mocskosul egoista, undorítóan banális. Nem könnyű eset. Következésképp ritkán lehet rávenni, hogy magába szálljon, pedig nagyon ráférne.

Nadine oldalról figyeli, megadón adja a bizalmas barátnőt: Azt javasolja:

– Legközelebb írj szerződést. A pasi kötelezi magát, hogy találkozik veled a következő héten, vagy felhív még azon a héten. Amíg nem írja alá, nem fekszel le neki.

Kell még egy kis idő, hogy Séverine rájöjjön, ezt most támadásnak, poénnak vagy bölcs tanácsnak vélje. Végül finom kis nevetésben tör ki. A rémes közönségesség finomkodó bája. Aztán kíméletlenül folytatja:

– Csak azt nem értem, ez nem az a típusú srác, aki mindenkire ráugrana, különben nem akartam volna az első este. Valami tényleg történt köztünk. Szerintem különben megijesztettem, nem kéne áltatnom magam: a fiúk mindig félnek, ha egy lánynak erős a személyisége.

Mindig szívesen előhozakodik az „erős személyiségével”. Akárcsak élénk intelligenciájával és széles műveltségével. Az elmerendszere egy kész talány, csak Isten tudja, hogy vette a fejébe.

Igaz, választékosan beszél. A beszédét hirtelen fordulatokkal tarkítja, amit kellőképpen méltányol a közeg, amit frekventál. Kulturális hivatkozásai gyűjteményéből úgy válogat, mint a ruhatára kellékeiből: az időnek megfelelően, biztos tehetséggel, hogy pont úgy nézzen ki, mint a szomszédasszony.

Tehát gondosan vigyáz a személyiségére, ahogy arra is, hogy ne lógjon ki a szőre a tornaruha alól, mert tudja, mindent be kell vetnie, ha magába akar bolondítani egy fiút. A végső cél, hogy elvetesse magát valakivel, és rengeteget agyal azon, miként is válhatna ő ehhez elég jóvá.

A férfiösztön segít a fiúknak, hogy jó messziről elkerüljék a kis hülyét. Egyszer csak magához láncol majd valakit. Aztán majd az ő fejét tömi a mondókájával.

Nadine kinyújtózik, őszintén sajnálja azt a szerencsétlent, aki majd hagyja magát behálózni.

 

Reklámok

A vérszívó természete (1)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s